Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A szolgáltatók sokéves gyakorlata alapján a távfűtési szezon április 15-ével véget ér, ugyanakkor a hivatalos, jogszabályban is rögzített fűtési időszak május 15-ig tart, ez egyben a távfűtési szolgáltatók rendelkezésre állási időszaka is - hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtöki közleményében.

Újabb szakaszához érkezett a Lánchíd felújításának folyamata: pénteken lezárják az átkelő pesti gyalogos-aluljáróját; a budai aluljárót június közepéig még használni lehet, akkor zárják le a hidat az autós forgalom elől - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Megérkezett a tavasz, előkerülnek a garázsokból a motorok és robogók, lassan megkezdődik a szezonjuk – sok esetben biztosítás nélkül. Az egyértelműnek tűnik, hogy autókra és nagyobb gépjárművekre meg kell kötni a kötelező biztosítást, ez alól semelyik járműtulajdonos nem bújhat ki.

A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi tervek szerint az általános iskolásokkal együtt térnek vissza a jelenléti munkarendhez, ahogy az már a döntés bejelentésekor is elhangzott

Szinte az összes saját márkás árucsoport kínálatát növeli idén a Spar, a tervek szerint csak az élelmiszerek területén több mint háromszáz új cikkel bővíti saját márkás termékeit az áruházlánc.

Animációs kisfilmet készített a Semmelweis Egyetem a vírusok és baktériumok közötti legfontosabb különbségekről.

Korábban úgy döntöttek, hogy április 19-től nyithatnak az iskolák, hiába történt meg a koronavírus elleni fertőtlenítés az intézményekben, és annak ellenére, hogy a tanárok be vannak oltva, – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott, hagyományos péntek reggeli interjújában.

Ezen a hétvégén csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a 3-as metró - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Országos pályázat indul a falfelületek megújítására, az óvodák, iskolák, önkormányzatok és helyi közösségek május 7-ig jelentkezhetnek környezetük újjávarázsolására, kültéri és beltéri falfelülettel is - tudatta a Let's Colour Településszépítő Egyesület kedden az MTI-vel.

A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást.

Utasainak, telephelyeinek és autóbuszainak fokozott biztonsága érdekében a Volánbusz Zrt. szerdán országos szintre emelte együttműködését az Országos Polgárőr Szövetséggel - tájékoztatta a buszvállalat az MTI-t.

A Budapest rovat további hírei

Fintech Design Versenyt hirdet a Digitális Jólét Program (DJP) a felsőoktatásban tanulók számára, a megmérettetésre április 30-ig lehet jelentkezni, és május 31-ig kell benyújtani a pályázatokat -...
Az Anne Frank naplója című monooperát közvetíti a Budapesti Operettszínház pénteken, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.
Többnapos online programsorozattal, virtuális tárlatvezetéssel, sétával és emlékműavatással emlékezik idén a holokauszt áldozataira és az embermentőkre az Élet Menete Alapítvány.
A csapathatékonyság hét összetevője
Megkezdődött a megújult közbringarendszer (Mol Bubi) tesztelése a megrendelői próbaüzemmel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Január első napjaiban adták át a RAVAK Hungary Kft. új, 5200 négyzetméteres telephelyét Kistarcsán, ahol raktározási és kereskedelmi tevékenységet is folytatnak.
A Budapest FotóFesztivál a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében köztéri kiállításra invitálja önöket a Városháza térre.
A Készségfutár.hu egy fejlesztőpedagógusok által írt blog, amelyen keresztül szülőknek szeretnénk segíteni, hogy mi az, amit akár otthon meg tudnak tenni gyermekük készségeinek fejlesztése...
Fekete István a legolvasottabb magyar írók egyike, számos műve közül a Tüskevárt és a Vukot szinte mindenki olvasta.
Több mint 1 millió magyar utazhat Budapestre idén egy friss kutatás szerint.

A címlapról

A Nagyvásárcsarnok lesz a központi közösségi tere a Diákvárosnak,...
A szolgáltatók sokéves gyakorlata alapján a távfűtési szezon április...
Megérkezett a tavasz, előkerülnek a garázsokból a motorok és...
A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi...
Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes...
A 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás...

Könyvajánló

A csapathatékonyság hét összetevője
Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.
A gyermekjogokat is érinti a járványhelyzet – A Hintalovon Alapítvány összefoglalója a törvényi változásokról