Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Érdemes az Óbudai Platán Könyvtár és Ezüsthegyi Könyvtára online programjai között böngészni, hiszen kicsiknek, nagyoknak, szülőknek, gyermekeknek segítenek emlékezetessé varázsolni a közös húsvéti készülődést.

Az ünnepvárás meghittségét az együtt elkészített finom ételek, otthonunk közös díszítése, a beszélgetés, a mesélés is segít megteremteni. Az Óbudai Platán Könyvtár és Ezüsthegyi Könyvtára sütés nélkül elkészíthető édes és sós húsvétifalatka-receptekkel, húsvéti kézműveskedéssel és egy kihagyhatatlan nyuszis mesével segíti az ünnepi ráhangolódást.

A 4 és 9 év közötti gyereknek és csupa szív nagyszülőknek ajánlják a könnyen elkészíthető húsvéti báránykákat. A videót megnézve biztosan több korosztály is kedvet fog kapni a bájos húsvéti díszek elkészítéséhez.

A húsvéti nyuszikból és tojásból álló dekorációt, egy másik ismert húsvéti szimbólummal, bárányok készítésével is feldobhatjuk. Négy, gyerekek számára könnyen elkészíthető, minimális anyagigényű bárányka elkészítését mutatja be az Ezüsthegyi Könyvtár Kreatív Műhelye, ami idén is kicsit másképp, virtuálisan várja az alkotó kedvű kicsiket.

Az elkészült bárányokat használhatjuk akár asztaldíszként, üdvözlőkártyaként, esetleg ablakunkat díszítő elemként. Az apró meglepetés egyszerűen elkészíthető a 4–9 éves korosztály számára. A videó már elérhető a könyvtár weboldalán:  https://platankonyvtar.hu/fiokkonyvtar/kreativ-muhely/

 

Enni jó! Különösen azt, amit mi magunk készítünk, és étvágygerjesztő már ránézésre is. Húsvétifalatka- és -desszert ötletek a Sütiműhelyből.

A karantén által életre hívott Sütiműhelyben gyerekek számára is könnyen megalkotható, sütés nélküli finomságok fortélyai leshetőek el. A húsvéti videóban két édes és egy sós húsvéti falatka elkészítését mutatják be a mindig vidám könyvtárosok, amivel gyerekek meglephetik a családot. Nem varázslat, nem ámítás, süti és vidámság, semmi más, mert a könyvtárban is történhetnek csodák! A konyhaparti elérhető már a  könyvtár weboldalán: https://platankonyvtar.hu/fiokkonyvtar/sutimuhely—sutes-nelkuli-edessegreceptek-/

 

A közös mesélés, mesehallgatás az egyik legszebb családi program. A játékos és tréfás történet sok-sok vidám pillanattal járul hozzá az ünnepre hangolódáshoz. Pösze nyuszi kalandjai, mese húsvétra.

Az Óbudai Platán Könyvtár számára mindig is fontos volt, hogy a gyerekekhez eljussanak a mesék, így a húsvét sem múlhat el anélkül, hogy ne meséljenek a könyvtárosok. Balázs Ágnes A pösze nyuszi című meséje azoknak a gyerekeknek szól, akik örökmozgók, imádnak szaladgálni, kiabálni. A mókás nyuszis történet hallgatása közben nem kell csöndben maradni, sőt kötelező ugrálni és tapsolni! Játékra fel! A videó elérhető 2021. április 4-től a könyvtár honlapjáról: https://platankonyvtar.hu/gyerekeknek/mesetar/

Kellemes húsvéti készülődést és ünnepeket kíván az Óbudai Platán Könyvtár és Ezüsthegyi Könyvtára.

 Forrás: obuda.hu

Még több hír Budáról

Az első élőben közvetített táncprodukció a Fonó Online műsorán
2021. április 13-ától az újrainduló könyvcsomag szolgáltatás keretében ismét kölcsönözhetnek a könyvtári tagsággal rendelkező olvasók. Az előre kiválasztott és igénylésként leadott könyveket,...
Piros virágú vadgesztenyefákatt ültettek el.
Szeretnénk jelezni, hogy a 2021. március 17-én elrendelt rendkívüli szünet alatti ügyeleti ellátás a tegnapi napon meghosszabbításra került.
Egy-egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett mossák szombaton a Rákóczi hidat - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF Nonprofit Zrt.) pénteken...
A Magyar Kerékpárosklub újra összesítette a biciklis forgalom méréseit a BKK több, bicikliutakon telepített, nyilvános adatokat nyújtó számlálóinak mérései alapján.
Tűz volt a Szent Margit Kórház egyik kórtermében, az esethez nagy erőkkel vonultak a fővárosi hivatásos tűzoltók, akik rövid idő alatt eloltották a lángokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi...
Érdemes az Óbudai Platán Könyvtár és Ezüsthegyi Könyvtára online programjai között böngészni, hiszen kicsiknek, nagyoknak, szülőknek, gyermekeknek segítenek emlékezetessé varázsolni a közös húsvéti...
A talán még a reformkor legnagyobbjait is látó Schachtner-házat a Keresztes Nővérek alakítják át – mégpedig nem is akárhogyan.
A Budavári Önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a kerületi közutak, közterületek tisztaságát, ezért 2021. március 1. és május 9. között hetente egy-egy útszakaszt teljesen megtisztítanak...
A járvány miatti lezárások idején "virtuális bejárással" segítjük az óvodaválasztást a II. kerületben.
Joseph Haydn a Megváltónk utolsó hét szava a keresztfán című zenemű szavakkal, képekkel ötvözött zenekari változatát mutatja be a Budafoki Dohnányi Zenekar Werner Gábor vezényletével szerdán online.
A járványhelyzetre tekintettel, a hatályos kormányrendelet értelmében közterületen, nyilvános helyen mindenki köteles 1,5 méter távolságot tartani más személyektől. A jogszabály szerint hatéves kor...
Juhász Gábor élő online koncert a Fonóból: 2021. március 27. szombat, 20.00 óra
Laczkó Lehel, kerületünk versenyzője harmadik helyezettként végzett a 2020 Magyar Rallycross Országos Bajnokságon.
Folytatódik a hűvösvölgyi Nagyrét fejlesztése: Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén április végére tematikus játszótér és szabadtéri fitneszpark épül.
A Magyar Honvédség Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár vegyvédelmi felszerelést viselő katonái fertőtlenítéshez készülődnek az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában 2021....
Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzata azzal a céllal alakult, hogy a fiatalok érezzék: van módjuk és lehetőségük beleszólni a kerületi ifjúsági élet alakításába. Az ifjúsági önkormányzat...

A címlapról

A Nagyvásárcsarnok lesz a központi közösségi tere a Diákvárosnak,...
A szolgáltatók sokéves gyakorlata alapján a távfűtési szezon április...
Megérkezett a tavasz, előkerülnek a garázsokból a motorok és...
A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi...
Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes...
A 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás...

Könyvajánló

A csapathatékonyság hét összetevője
Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.
A gyermekjogokat is érinti a járványhelyzet – A Hintalovon Alapítvány összefoglalója a törvényi változásokról