Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

“Magyarország ma biztonságos hely, ahol a zsidó kulturális és vallási közösségek békében élhetnek, így értelemszerűen Óbudán sem kell mitől tartaniuk”- mondta Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a II. világháború idején Óbudáról származásuk, vallásuk vagy meggyőződésük miatt elhurcolt áldozatok emlékére tartott megemlékezésen.

Az Óbudai Zsinagóga előtti téren tartott esemény Vadászi Nikolett, a Maimonidész Zsidó Gimnázium tanulójának saját versének elszavalásával kezdődött, majd Lang János beszéde következett. Az óbudai túlélő Radnóti Miklós Töredék című versének felolvasása után felidézte, hogy 1944-ben, hét évesen hogyan kerülte el, hogy az Óbudai Téglagyárba vigyék, hogy édesanyja hogyan találkozott az óbudai Gelléri Andor Endrével, illetve Örlős Endrét is megemlítette.

A magyarországi holokauszt közismert eseményei, kezdve a munkaszolgálattal, az óbudai közösség tagjait sem kímélték. Az óbudai zsidóság osztozott a budapesti zsidóság sorsában, a csillagos házakban való elkülönítéstől (ezeket Óbudán a Laktanya utca környékén jelölték ki) a gettósításig. Ezen felül a holokauszt Óbuda és az óbudai zsidóság életében is kiemelt szerepet játszott, hiszen az Óbudai Téglagyárban gyűjtötték össze és a Bécsi úton vitték munkaszolgálatra a fővárosi zsidóság egy részét. A Pilisen keresztül Szőny és Győr irányába vezetett gyalogmenetek papíron leírt célja, hogy az osztrák határ erődítési munkáihoz emberanyagot biztosítsanak. Az úton több ezren haltak meg. A háború utáni nyilván kimutatás szerint a soá Óbudán mintegy 3000 áldozatot követelt.

Lang János így zárta gondolatait: “Azt üzenem a fiataljainknak, ne akarják titkolni zsidóságukat! Úgyis tudják róluk, meg aztán, ez nem is olyan szégyen!”

“Félrenézés, bűntudat, szembenézés, felejtés. Azt hiszem, ezzel a négy szóval lehet a legrövidebben összefoglalni azt a hosszú folyamatot, mellyel a magyarok egymást követő generációi 1944 őszétől napjainkig viszonyulnak történelmünk talán legsötétebb időszakához, a nyilas rémuralomhoz és a halálmenetekhez”- kezdte beszédét Lang János után Bús Balázs. Óbuda-Békásmegyer polgármestere hozzátette: az óbudai téglagyárban összegyűjtött, majd a deportálásra szánt zsidó honfitársaink tragédiájáról még az itt élők is vajmi keveset tudnak.

Bús Balázs kiemelte: a mai kor teljesítményalapú logikája mentén nehéz lehet megérteni mindazt, amit zsidó polgáraival műveltek a németek és a fennhatóságuk alatt álló nemzetek kollaboráns tagjai. Nem sorakoztathatók az akkori embertelenség mellett rideg racionális érvek sem, így a mai, tájékozottabb fiatalok előtt is olyan szociálpszichológiai jelenségként tűnhet fel a zsidóság katasztrófája, mint a ruandai mészárlás, vagy a kambodzsai népirtás. Óbudai zsidó közösség soraiban azonban vannak még túlélők. Az ő emlékeik, ha csak szűk körben is, de még észrevehető felkiáltójelek. A mi felelősségünk, hogy odatesszük-e elé azokat a mondatokat, melyeket még ma is fáj kimondanunk – fejtette ki.

Óbuda-Békásmegyer polgármestere végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy noha az antiszemitizmus pestise újra felütötte a fejét, és az Európai Zsidó Kongresszus éves jelentése szerint Franciaországban 74-, Németországban 70%-kal nőtt egy év alatt az antiszemita erőszakos cselekmények száma, Magyarország ma biztonságos hely, ahol a zsidó kulturális és vallási közösségek békében élhetnek, így értelemszerűen Óbudán sem kell mitől tartaniuk.

Végezetül Köves Slomó mondta el gondolatait. Ahogy a vezető rabbi mondta: gyakran szokták szerencsétlenül azt a kifejezést használni, hogy ‘holokauszt ünnepség’, pedig ezeken az eseményeken azokra emlékezünk, akiket ártatlanul a halálba vezettek, azonban egy kis gondolkodás után az ember rájön, hogy ez valóban lehet egy ünnepség is, mert van mit ünnepelni: azokat, akik tanúságot tettek a saját emberségükről, és azokat, akik megmutatták, hogy végül a fény diadalmaskodik.

Az ünnepi beszédek után a megemlékezők a Szózat eléneklése után átvonultak a zsinagógába, ahol imádsággal zárták az eseményt.

Forrás: obuda.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Budáról

Idén már a harmadik alkalommal írta ki Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a ‘Virágos Óbuda Pályázatot’, amelynek eredményhirdetését a Szindbád Rendezvényteremben tartották. A pályázat célja, hogy...
Negyedik alkalommal rendezték meg a nagy népszerűségnek örvendő képző-, ipar- és népművészeti tárlatot.
A II. Kerületi Önkormányzat azoknak a munkáját díjazta, akik különös figyelmet fordítanak az ingatlanuk előtti közterületek szépítésére.
2019-ben 100 millió forintos keretet irányzott elő az Önkormányzat az Arató Emil téren található Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola udvarának fejlesztésére. A 2018-ban,...
A Törös Alapítvány 2011 immár hatodik jótékonysági koncertjének sztárfellépője a vietnami születésű, de tavaly magyar állampolgárságot kapott ifjú tenorista, Ninh Duc Hoang Long lesz.
Az országban is egyedülálló családos főzőtanfolyamot indított a II. Kerületi Önkormányzat.
Átadták az a két új kórtermet, amelyet a Budavári Önkormányzat támogatásából szereltek fel a Szent Ferenc Kórházban, hogy az I. kerületi betegek a lehető legjobb körülmények között gyógyulhassanak.
Hitelfelvétel nélkül épített uszodát Pesthidegkúton a II. Kerületi Önkormányzat. A Gyarmati Dezső Uszoda két benti és egy kültéri medencével várja a sportolni vágyókat október 1-jétől.
A Budavári Önkormányzat minden kerületi bölcsődébe, óvodába és általános iskolába szelektív hulladékgyűjtőket helyezett el, hogy a szemléletformálás már a legkisebbeknél is elkezdődjön – jelentette...
A Kulturális Örökség Napjai programban sokan voltak kíváncsiak a Városháza épületére.
Elkezdődött a Logodi utca 56-58. szám alatti támfal bontása, amelyre a kivitelezőt a Budavári Önkormányzat kötelezte. A kivitelező a meglazult támfal visszabontását követően, a kiszedett köveket...
Átadták az Óbudai Egyetem csaknem 3,5 milliárd forintból felújított Kandó Kollégiumát a Bécsi úton.
Szeptember 13-án a Bimbó út 3. szám előtt botlatókövet helyeztek el a halhatatlan író, a magyar szórakoztató irodalom máig egyik legnépszerűbb szerzője, Rejtő Jenő emlékére.
Újabb 11 vári műemlékház újult meg, amelyeket Dr. Nagy Gábor Tamás , a I. kerület polgármestere és Vas Hunor, a GAMESZ igazgatója őszi ajtódísszel jelöltek meg.
Szeptember 21-én ismét várja látogatóit a Kőbányai víztároló medence.
Átadják a forgalomnak a Balatoni út XXII. kerületi szakaszán a Háros utcánál elkészült körforgalmú csomópontot 2019. szeptember 14-én, szombaton.
Lezárult a jelöltállítás időszaka, a helyi választási bizottság döntött a jelöltek és a kompenzációs listák nyilvántartásba vételéről, de nem mindegyik döntés jogerős még.
A 2014. szeptemberi számában írta meg először az Óbuda újság, hogy a „Fő tér 2. szám alatti földszinti helyiségekben nyitja meg kapuit az Esernyős Óbudai Kulturális és Információs Pont. “A...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó