Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Várnai László zuglói önkormányzati képviselő a polgármesteri hivatal elmondta, hogy állampolgárként és önkormányzati képviselőként is megpróbálta megtudni, mi áll abban a felmérésben, amely a városrész lakóinak az önkormányzattal kapcsolatos elégedettségét vizsgálta.

{xtypo_info}Frissítés: A korábban jelzetteknek megfelelően a helyi újság jövő heti számában teszik közzé a városrészben készült közvélemény-kutatás eredményeit - közölte a zuglói önkormányzat csütörtökön.{/xtypo_info}

Várnai arra is kíváncsi volt, hogy mennyibe került, és mely cégektől kértek árajánlatot az elkészítésére. Hivatalos választ azonban nem kapott, az önkormányzat munkájáról szóló felmérésből pedig csak néhány lapot juttattak el hozzá - közölte.

A párt ezért az információs szabadságról szóló törvény alapján polgári peres eljárást indít az önkormányzat ellen, mert az nem adta ki a jogszabályban előírt 15 napon belül az adatokat - jelentette be Schiffer András.

Az Index korábban arról számolt be, hogy abból a dokumentumból, amelyet Várnai megkapott, húsz oldal hiányzott, épp azok, amelyek Papcsák Ferenc népszerűségéről szóltak.

A teljes cikk az Origo.hu oldalán olvasható.

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Észak-Pestről

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton március 15-én tartják a „Gyermekvasút nyomában” 20 kilométeres nappali teljesítménytúrát. A megnövekvő kirándulóforgalom miatt ezen a napon a vonatok hosszabb üzemidőben közlekednek, 30-45 percenként indulnak a végállomásokról. A hosszú hétvége mindhárom napján gőzvontatású nosztalgiavonat is várja az utasokat.
A Gvadányi utca – Zalán utca kereszteződése mellett két új térfigyelő kamerát kapott a Kerepesi úti vasúti átjáró is február 26-án.
Megszívtuk címmel tartott előadást Zacher Gábor a Budapesti Gazdasági Egyetemen péntek délután. A Zuglói Egészségfejlesztési Iroda szervezésében megtartott programon a mindennapi függőségekről beszélt a toxikológus.
A Főváros és Újpest Önkormányzatának közös finanszírozásában a Nádor utca, Deák utca és Vécsey utca közötti szakaszon komplex út- és járdafelújítási és ezzel együtt a teljes Nádor utcában fasor-rekonstrukciós munka veszi kezdetét február 27-től, azaz szerda reggeltől.
Különleges eseményekkel készült az Újpesti Önkormányzat a Karinthy Frigyes és a Királykerti Tagóvoda gyermekeinek, a Magyar Parasport napja alkalmából. Február 22-én és 26-án Lélekmozgató néven szerveztek programot a kicsiknek, melyeken Koller Sándor kerekesszékes rögbijátékos valamint Arlóy Zsófia paralimpikon asztaliteniszező tartott szemléletformáló előadást.
A kötelező olvasmány, nagy nemzeti regényünk filmként is klasszikus – ennek felújított változatát nézte meg most több száz kerületi diák.
Húszezernél is több évelő növényt, csaknem 15 ezer cserjét, több ezer fát ültettek el az elmúlt években Zuglóban. A Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. munkatársai évente több száz fát ültetnek, és csak a balesetveszélyes, nagyon rossz állapotú, menthetetlen egyedeket vágják ki.
Beszámolók elfogadásáról, a légtérzaj-mérés megrendeléséről, valamint a háziorvosok működési támogatásáról és a nyári igazgatási szünet időpontjáról is döntött a képviselő-testület február 21-én.
A képviselő-testület csütörtöki ülésén a polgármester elismeréseket adott át az elmúlt hónapban kimagasló munkát végző rendvédelmi és szociális szakembereknek.
Az egészségügy lesz Városházi esték című beszélgetéssorozatunk következő témája. A február 27-i rendezvény vendége Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász és Székely Tamás, a Bajnai-kormány szakminisztere.
Magyar, szlovén és norvég partnerrel együtt nyert el támogatást a XV. kerületi önkormányzat, hogy a felnőttkori tanulást segítő és az aktív időskorra való felkészítő tananyagokat dolgozzanak ki.
1947-ben, Adametz Gyula székesfővárosi népfőiskolai igazgató Angyalföld címmel írta meg városrészünkről szóló első helytörténeti könyvet. A kiadványt a kerület 60. születésnapja alkalmából, 1998-ban az önkormányzat és a XIII. Kerületi Helytörténeti Klub reprint formában ismét megjelentette.
Dr. Tóth József polgármester 13 kismamának adta át a +3 modulos sikeres vizsgát tanúsító, közte a 200. bizonyítványt. A 2011. évi kezdés óta szervezett 15 tanfolyamot 223-an kezdték el, közülük 205-en (92%) szereztek bizonyítványt. A 4 modulos ECDL Start bizonyítványt 166-an szerezték meg, az ECDL Standard 7 modulos tanfolyamot 39-en végezték el ingyenesen. A 2019. márciusban induló 16. tanfolyam betelt.
Különleges nyílt napra hívták a SportPont munkatársai a mozogni vágyókat, ugyanis február 9-én az érdeklődők minden korosztályból jelmezben érkeztek a meghirdetett foglalkozásokra. A legnagyobb sikere most is a zumbának volt, de szép számmal érkeztek a többi programra is.
A kis segítség is segítség. Így született meg 2012-ben az Újpesti Cseriti kupakgyűjtési akciója, amelyen keresztül már hét család életét tehettük könnyebbé, együtt.
A segítő szakma legrangosabb díját vehette a XV. kerületben működő Szociális és Rehabilitációs Alapítvány a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
A rászoruló fiataloknak kiírt támogatásra március 8-ig jelentkezhet az, akik legalább egy éve a XV. kerületben él, legalább egy éve tagjai egy kerületi sportszervezetnek, nem fiatalabb 12, de nem is idősebbek 21 esztendőnél, és legalább 3,5-es tanulmányi eredményt ért el.
Saját forrásból, az előírtnál erősebb juttatási rendszerrel védi dolgozóit a XV. kerületi önkormányzat – jelentette be Németh Angéla polgármester. Megmarad a cafeteria, és jön a Palota-pótlék, a csomag a kötelező emelésen túl közel 10 százalékos bérnövekedést hoz.

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Szolgáltatások Budapesten

Társasházkezelés
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Társasházkezelés

Társasházkezelés
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Társasházkezelés

Svéd masszázs
(Szolgáltatás / Életmód)

Svéd masszázs

Közös képviselet megbízhatóan WWW.KÖZÖSKÉPVISELŐ.HU
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Közös képviselet
(Szolgáltatás / Üzlet, cég)

noimage

NÉMET
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

noimage

Cégét átvesszük
(Szolgáltatás / Üzlet, cég)

noimage

Kőműves munkák
(Szolgáltatás / Építőipar)

Kőműves munkák

Nincs ideje hivatali ügyeinek intézésére, mi megoldjuk!
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Nincs ideje hivatali ügyeinek intézésére, mi megoldjuk!

Büfékocsi
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Büfékocsi

Büfékocsi
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Büfékocsi

Apolas gondozas
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

Idősgondozás
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Idősgondozás

Kutyakozmetikus tanfolyam
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

Kutyakozmetikus tanfolyam

Idősgondozást Ápolást Vállalok
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

hirdetés

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • Óvja is a gyermekeket a mese

    Óvja is a gyermekeket a mese

    A gyermekek zsenik - állítja Csukás István. Az ismert meseíró szerint mindenkinek kincsesbánya a gyermekkora, csak nagyon sokan elfelejtik a visszavezető utat. Ahhoz, hogy ez a korszak maradandó élményt nyújtson, és >>>
  • Rangos nemzetközi díjat nyert A szerelem egyenlete

    Rangos nemzetközi díjat nyert A szerelem egyenlete

    Az Álomgyár Kiadó nyári sikerkönyve, A szerelem egyenlete elnyerte a világviszonylatban legismertebb és legrangosabb könyves oldal, a Goodreads.com első díját romantikus kategóriában. >>>
  • Történelmi regénye jelent meg Egri László költőnek

    Történelmi regénye jelent meg Egri László költőnek

    Megjelent Egri László költő és író legújabb regénye, amely a Patrióta címet viseli. A történet 1849-ben indul és Petőfi Sándor rejtélyes sorsának alakulását követi nyomon, abból a fiktív alaphelyzetből kiindulva, >>>
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó